A katalán újlatin nyelv, vagyis a beszélt (szaknyelven „vulgáris”) latinból származik, amely a Római Birodalom felbomlása után, időszámításunk első évezredének második felében, területenként más és más irányba fejlődött. E fejlődés végpontjai a neolatin vagy újlatin nyelvek, amelyek egy része ma államnyelv, így (nyugatról kezdve) a portugál, a spanyol, a francia, az olasz és a román. 

A beszélt latin más leszármazottjai nem voltak ilyen szerencsések, annak ellenére, hogy némelyiküket, mint a dél-franciaországi provanszált (szaknyelven okcitánt) a középkorban nemzetek fölötti, nagy tekintélynek örvendő irodalmi nyelvként is használták. 

A katalán a Keleti-Pireneusok északi és déli oldalán alakult ki, majd a IX. és a XIII. század közt, sikeres háborúk révén dél és kelet felé terjeszkedett, és betöltötte az arab hódítók kiűzése után maradt nyelvi űrt.