„Én nem lelkesedem a tragédiákért, de ezt kívülről tudom. Iphigeneia egy szegény teremtés, az apja pedig egy kurafi katona, aki el akarni indulni a seregével, hogy megcsessze a szomszédait és elvegye a földjüket! Egy kurafi, aki képes átgázolni a saját lánya holttestén.”
A kötetet nyitó Joan Oliver /1899-1986/ már-már cinikus hangvételű darabja a polgári képmutatás torztükre.
Az őt követő Salvador Espriu /1913-1985/ a Spanyol Polgárháború gyötrő élményét dolgozza fel Szophoklészt továbbgondoló Antigónéjában.
A Katalóniában hagyományosan erős formabontó tendenciákat Joan Brossa /1919-1998/ abszurd drámája képviseli.
A kötet ma is élő szerzői közül a már klasszikusnak tekinthető Josep M. Beneti Jornet /1940/ és Rodolf Sirera /1948/ színház és valóság szétválaszthatatlan egységét ábrázolják két, látszólag nagyon is különböző darabban.
Antológiánk legfiatalabb szerzője, Sergi Belbel /1963/ egyazon eseménysorozatot mutatja be két, egy pesszimista és egy optimista változatban, miközben ő is, Benethez és Sirerához hasonlóan, a színház végső értelmét keresi.
