fbpx

Joan Margarit

A jelenkori katalán költészet legjelentősebb alkotója.

A nyugat-katalóniai Sanahüjában született, ahová szülei a Polgárháború alatt bombázott Barcelonából menekültek. Gyermekként több katalán városban is élt, mert apja építészként Katalónia-szerte vállalt munkát, és a család követte a családfőt. 1954-ben a szüleivel a Kanári-szigetekre került, de építészeti tanulmányait már Barcelonában végezte. Mint építész egyaránt oktatott és tervezett. Dolgozott többek közt az 1992-es barcelonai olimpia létesítményein és a Barcelonai Autonóm Egyetem épületegyüttesén.

1963-tól megjelenő verseit eleinte spanyolul írta, de 1980-tól csak katalánul alkot, bár köteteit, önmaga fordításában, spanyolul is kiadja. Mennyiségileg is gazdag költészetében gyakori motívumok a tragikus és derűs életrajzi élmények, a görög-latin antikvitás, a XX. századi katalán történelem, az angol-amerikai kultúra és annak egyik kifejeződése, a dzsessz.

2019-ben elnyerte a hispán világ legrangosabb irodalmi kitüntetését, a Cervantes-díjat.

Magyarul olvasható művei

  • szerkesztés alatt

Joan Margarit

(1938-), költő

Magyarul megjelet művei

  • Szerkesztés alatt